MAGAMRÓL – Ki vagyok én?

Kiss-Tóth Krisztina vagyok, lételemem a minőségi beszélgetés, az odafigyelés, a mélység, az érzelmek ….. és mikor a lelkünk is benne van abban, amit mesélünk. Én is kivirulok újra és újra, mikor a beszélgetéseink során másokat inspirálhatok.

Már gyerekkoromban is a felnőttekkel szerettem beszélgetni. Illetve hallgatni őket. Sokszor kaptam dícséretet,, hogy olyan velem beszélgetni, mint egy másik felnőttel, amire nagyon büszke voltam. Pedig inkább ők beszéltek, én pedig hallgattam, megértettem és egy-két kérdéssel tovább beszéltettem őket. Számomra mindig felemelő élmény volt, amikor lelkük mélyébe avattak be.

Egész életemben a megmagyarázhatatlan dolgok érdekeltek, olthatatlan tudásvágyam volt a személyiségfejlődés iránt. Sok könyv és tanfolyam után parapszichológiát tanultam, és rájöttem, hogy az emberi elme, és az emberi energiarendszer a kedvenc területem. Parapszichológusként is folytattam a tanulmányaimat, külföldi tanfolyamokon, és coach képzőkön, itt különböző technikákat sajátítottam el, mint szívintelligencia coaching, transzformációs coaching, stb. A környezetem élvezte a változásokat, amiken keresztül mentem, és én is éreztem, hogy mindig több és több lettem, egyre többet és jobb minőséget tudtam adni a figyelmemből, és egyre jobban tudtam érezni és érteni embertársaimat, egyre jobb és hatásosabb kérdéseket tettem fel, – szóval egyre jobban és többet tudtam segíteni másoknak. Az emberek szívesen kinyíltak nekem, kérdések nélkül is bizalmas, intim dolgaikba avattak be.

Ugyanakkor, amikor a „coaching” , mint olyan elhangzott, többnyire ellenállást tapasztaltam. A hozzám legközelebb álló emberek is úgy nyilatkoztak, hogy„ annyira jó, amit csinálsz, látom, hogy mennyit segítesz az embereknek, de engem nem kell coachingolni, nekem semmi bajom. De mikor érsz rá, hogy beszélgessünk? Úgy szeretek beszélgetni veled.” Rájöttem, hogy az emberek azt hiszik, hogy csak a beteg, nyomorult, megmentésre szoruló egyéneknek van szükségük coachra – nekik nem. Ha mindez az ellenállás elhárul bennük, nagy boldogan beszélgetnek szinte bármiről. Nos, azt is hallottam, hogy Magyarország az „1 millió coach országa”, mivel sok sok segítő érez elhivatottságot aziránt, hogy segítse embertársait a fejlődésben, és segítenek áthaladni az esetleges nehézségeken, kihívásokon. Mindezeket figyelembe véve én úgy döntöttem, hogy teszek egy lépést hátra………. és nem a coach mivoltomat ajánlom fel, hanem CSAK BESZÉLGETÜNK. Filozófiám, hogy az élet értelme az öröm, hogy mindig minden helyzetben meg tudjuk találni, mi a fejlődés, ami a mi érdekünket szolgálja, mi az, amiért hálásak lehetünk, és efelé szeretném segíteni az embereket.

Szeretem a pozitív gondolkodást, a támogató, segítő hozzáállást egymás iránt, és szeretem mindezeket megmutatni embertársaimnak, hogy így is lehet élni. Tulajdonképpen mindig csak akkora kihívásokat, feladatokat kapunk, amikkel el is bírunk. Persze probléma van, akadály van, fájdalom van ………… A kérdés mindig az, hogy mit kezdünk vele. Összeomlunk, vagy tanulunk belőle? Dagonyáznunk benne, vagy változtatunk? Másra várunk, vagy a kezünkbe vesszük az irányítást? Legtöbbször elég, ha csak valakinek elmesélhetjük mi történt, ha valaki meghallgat, és ahogy egy kicsit megnyugszunk, tisztulnak a gondolataink, a tudatunk, az érzéseink, és hirtelen megjelenik a megoldás a fejünkben.

Mai napig a beszélgetések folyamán inkább a hallgató szerepét szeretem betölteni, mert érdekel mások története, élete. Szeretem látni, ahogy az emberek kivirulnak, amikor szót kapnak, időt és figyelmet kapnak, inspirációt és lendületet kapnak. Velük együtt érzek és szárnyalok. Boldog vagyok, ha hozzájárulhatok a jóérzésükhöz.

Gyere, ugorj be hozzám, beszélgessünk, meséld el……, szeretnélek meghallgatni.

Hívj bátran, én meghallgatlak, figyelek Rád. CSAK RÁD FIGYELEK.